"- Ha én azt mondom, Istennel egyvégtében perelek, te erre azt feleled: ezt is Ő akarja így. A papi tudományotok nagyobbrészt abból áll, hogy elhárítsátok az isteni akarat működése nyomán föltevődő kérdéseket. Főleg a kételyeket. Nyomorúságában a jámbor Istenhez fohászkodik. Ha túljut a bajain: Isten megsegítette, szabadította. Ha nem: azt bünteti, akit szeret.- Arra soha nem gondoltál, mi következne abból, ha Isten minden hozzáfohászkodást, kérést teljesítene? Képzeld el, mi mindenre használá fel ezt a halandó. Végül Isten szolgálná őt, akarata alárendelődne a teremtmény akaratának.
- Néha úgy gondolom, az ember, aki pusztít, Istenhez épp oly közel áll, mint az, aki megpróbál teremteni..."
(Szilágyi István: Hollóidő, Magvető Kiadó 2001)
